Hírek

Tour De Zalakaros 2020

2020. október 15.


A tavalyi évben is megrendezésre került a Tour De Zalakaros, az ország egyik legnagyobb kerékpáros eseménye. Az előző évekhez hasonlóan a VILLTEK CSOPORT kiemelt támogatókén volt jelen a rendezvényen!

 

Cégünk színeiben két csapat is elindultunk a versenyen.

Az első csapatunk éppen csak lecsúszott a dobogóról, de azt gondoljuk így is fenomenális eredményt értek el. A másik csapatunk is nagyon szépen teljesített, remek idővel zárta a versenyt. Külön kiemelnénk Nagy Ferencet, aki pedig megnyerte a nevünkkel fémjelzett Villtek 60km-es teljesítménytúra korosztályos versenyét. Büszkék vagyunk az egész csapatra és a csapattagok eredményére!

 

ÖSSZEFOGLALÓ KISFILM


EREDMÉNYEK
 

Az évek során az egyik legnépszerűbb hazai amatőr országúti versennyé nőtte ki magát a Mapei Tour de Zalakaros, amely ezúttal is rengeteg érdeklődőt vonzott szeptember 26-27-én. A maratoni táv, a 60 kilométeres országúti középtáv és a Karos-Spa Kis-Balaton kerülő családi túra mellett sor került a négy vagy öt fős céges csapatok küzdelmére a Szabadics Ride Company Challenge keretein belül, de a szervezők a gyerekekre is gondoltak, a termál tó körül kijelölt pályán szerveztek több korcsoportban versenyt.

 

KÉPEK AZ ESEMÉNYRŐL
 

 

Vissza